1987 EK Belgrád - deafchesshun

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

1987 EK Belgrád

Siketek SC > Európa Kupa


Siketek VIII. sakk Európa Kupája

A Siketek VIII. sakk Európa kupájára Belgrádban 198
7. április 17-31 között került sor. Siketek SC sakkozóink is részt vettek az EK-n. A szerencsés megérkezés után elfoglalták szállásukat és még aznap délután meg is volt a sorsolás. Este megtisztelő fogadás várta őket, majd az azt követő üdvözlő beszédek. Lefekvés előtt még rövid technikai megbeszélést tartották a csapatok. A cél: dobogós helyezés. Másnap délelőtt Karlsruhe (NSZK) csapatától sajnos, 3 - 1 arányban vereséget szenvedtünk. Ez bizony hideg zuhany a javából! Az első két táblán veszitettünk, a másik kettőn döntetlent értünk el. A csapat - érthetően módon – lélektani törtést szenvedett, labilissá vált. Sikerült ugyan felfelrázni őket a hirtelen jött sokkból, és délután már 3,5 - 0,5 arányú győzelmet értek el Sheffield (Anglia) csapata ellen. Az első tábla döntetlen, a többiek nyertek. A csapat gyorsan magára talált, s ezután már töretlen küzdőkedvével egyre feljebb tört. A következő fordulóban 4 – 0 az eredmény a svéd Lepari csapata ellen. Ezután újra 4 – 0 a hollandiai Vodul den Haag játékosaival szemben. Igy, a bravúros győzelmével sikerült elhagyni a Karlsruhe csapatát, és megközelitettük a végig biztosan vezető jugoszlávia Olimpija Belgrád együttesét. A mindent eldöntő utolsó forduló előtt még lehettünk volna 1., 2., vagy 3. helyezettek is. Minden egy lapra feltéve (persze az észszerűség keretén belül), győzelemre mentünk. Sokáig úgy is nézett, hogy meglesz az elsőség. Végül 2 – 2 arányú mérkőzést sikerült a jugoszláv csapattal megvivnunk.

A végeredmény:
1. Olimpija Belgrád  (JUG)  
        16,5 pont
2. Budapest Siketek SC  (HUN)  
  14,5 pont
3. Karlsruhe  (NSZK)   
               14 pont
4. Vodol den Haag  (NED)  
          6 pont
5. Sheffield (ENG)   
                    4 pont
6. Lepari (SWE)    
                      3,5 pont

Mindenki 5 játszmát játszott, így az értékelés az egyéni eredményekről a következő:
Bokros István (2,5 pont), közepes teljesítményt nyújtott, de figyelembe kell venni, hogy az első táblán igen erős ellenfelekkel találkozott. Nagyon lelkesen készült és játszott. Nem okozott csalódást.
Mamuzsics István (3 pont), a közepestől kicsit jobb eredményeket ért el. Az első és utolsó fordulóban elpártolt tőle a szerencse. Viszont kiváló küzdő.
Gelencsér József (4,5 pont), kimagasló teljesítményt nyújtott. Játéka rutinos, érett. Szellemes megoldássai nagy tetszést arattak.
Lukácsovics László (4,5 pont), kimagasló teljesítménnyel játszott. Fejlődése ugrásszerű. Itthon is szorgalmasan készül. Ragyogó megoldásaival, ügyes kombinációval elismerést és sok pontot szerzett.


A csapat értékelése: a legutóbbi EK-n az ötödik helyen voltunk. Látható: ehhez képest sokat fejlődtünk. A második hely – figyelembe véve az igencsak felerősödött többi csapatot – kiválónak mondható. Dicséret a játékosoknak a becsületes fölkészülésért, az egymással szembeni kapcsolatokért, a kiváló szereplésért. Külön meg kell említeni, hogy vert helyzetből tudott felállni a csapat. Ez is mutatja, hogy a játékosok képesek mozgósítani erkölcsi tartalékukat, erejüket, tartásukat. Ez a későbbiekre nézve is fontos tanulság lehet.
       
                                                                                                                             
                                                                                                                                      
Orgován Sándor
                                                                                                                                    
edző, csapatvezető

 


Fotók

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz